EGYNAPOS SZEMÉSZETI ELLÁTÁS

Ágyszám: 0
MEGJEGYZÉS: Szemészeti osztályunk megszűnt, helyette egynapos szemészeti ellátás van.

OSZTÁLYVEZETŐ
Dr. CZIGÁNY Róbert osztályvezető főorvos

ORVOSAINK:
Dr. TAKÁCS Ibolya főorvos
Dr. SZALAY Edit főorvos
Dr. SZALÓCZY Natália főorvos
Dr. KISS Annamária szakorvos

ÁPOLÁS:
KREMONÁSNÉ BICSKEI Ilona főnővér
KORCZ Ferencné főnővér helyettes

TEVÉKENYSÉG / TÖRTÉNET
Történeti áttekintés
A nagykanizsai szemészet helyzetét történeti hátterének megismerése tükrében lehet megérteni. 1769-ben alapították a városban a kórházat, amely országosan is korainak számít. Ekkor még a mai értelemben vett betegellátó részlegek nem léteztek. Az elkövetkező századváltás évei hozták meg országunkban az első szemészeti osztályok megalakulását. Nem sokkal később már Zala megyében is tevékenykedik vándor-szemész Tersánszky József személyében. Az 1904-es kórházi alapszabály már szemészeti fekvőbeteg ellátásról tesz említést. A következő évtizedek jelentős szemorvosai voltak Schiller Vilmos, Moldoványi Antal, Kahán Ágost.
A mai modern szemészet alapjainak tárgyi feltételei 1975-ben jöttek létre. Ekkor Czigány Attila szemész főorvos vezetésével alakult önálló osztály.
Már a kezdetektől szoros kapcsolatban működik a járó- és fekvőbeteg-ellátás. Megindult a glaucomás betegek szűrése és gondozása. 1976-ban önálló gyermekszakrendelés is kezdetét vette. A 80-as években a kor színvonalának megfelelő ellátás folyt az osztályon. A 90-es évek elejétől Kanizsán is érvényesült az az országos tendencia, melynek során fokozatosan áttértek a hagyományos műtéti módszerekről a mikrosebészeti eljárásokra.
1996-ban Kovács Balázs vette át az osztály irányítását. Már az ő működése alatt teljesedett ki, előbb a nagy seben át végzett műlencse-beültetés, majd 1999-től a mai modern ultrahangos lencsezúzás (phacoemulsificatio). Szintén ekkor indult a cukorbetegek laser kezelése.
2002 -2009 között Vezendi László vezetésével működött tovább az osztály. Ebben az időszakban az ideghártya-műtétekkel bővült a műtéti paletta. A diagnosztika terén korszerű számítógépes alapú ultrahangkészülék, látótérvizsgáló berendezés és egy digitális réslámpafotó készülék munkába állítására került sor.

A jelen
2012-ben a Semmelweis-terv keretében végrehajtott egészségügyi stukturaváltás jelentősen befolyásolta a szemészet működését. Az osztály egynapos szemészeti ellátás formájában működik tovább. Ennek keretében műtéti tevékenységünk jelentős része változatlanul folyhat tovább, az ideghártya-műtétek kivételével. A szürkehályog sebészet terén a jelenleg elérhető legmodernebb microsebészeti eljárásokat alkalmazzuk (microcoaxialis, biaxialis műtétek cseppérztéstelenítésben). Elkezdődött az un. „prémium műlencsék” (beteg által finanszírozott multifokalis, accomodatív, torikus) beültetése, melyek esetében még tökéletesebb látást tudunk elérni betegeinknél. Sajnálatos azonban, hogy a struktúra váltást követően jelentősen megnyúlt a műtéti várólista (8-9 hónap!).
A járóbeteg-ellátás változatlan formában zajlik továbbra is. A közös épületben két szakrendelőben működtetünk a hét minden munkanapján rendelést. A rendelések feladata az általános szemészeti vizsgálatok végzése ( látásromlás okának kivizsgálása, magas vérnyomás, cukorbetegség okozta szemfenéki problémák ellenőrzése, szemüveg rendelés, gyulladásos és sérülés panaszok ellátása). Hetente két alkalommal történik a gyermekszemészeti gondozás. Az osztály ambulanciáján foglalkozunk operált betegeink követésével. Emellett ugyancsak itt folyik a zöldhályogos betegek gondozása, a különféle általános betegségben szenvedők , valamint a kórház többi osztályán fekvő betegek szemészeti vizsgálata. Szintén heti két alkalommal látják el munkatársaink a hozzánk fordulókat Letenyén.
A szakrendelés, ambulancia és a gyermekszemészeti rendelés előjegyzéssel vehető igénybe, időpontot személyesen a szemészeten található információs pultnál, vagy telefonon a következő számon lehet egyeztetni:
06/93 502-077
Természetesen egy városi kórházi osztálynak nem lehet feladata minden hozzánk forduló teljes ellátása. Igénybe vesszük tehát kórházunk többi osztályának, illetve szükség esetén a nagyobb regionális központok, egyetemi klinikáknak a segítségét is. Az alkalmazott kezelést betegeinkkel egyeztetve végezzük, s így választjuk ki a továbbutalás célját jelentő kórházat, klinikát is.
SZEMÉSZET OSZTÁLYOS GALÉRIA

CsatolmányMéret
PDF icon Tevékenység / Misszió41.84 KB
PDF icon Nagykanizsai Szemészetért Alapítvány Közhasznúsági Jelentés 200670.44 KB
PDF icon Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege 2006.év40.4 KB
PDF icon Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának eredménylevezetése 2006.év (1.oldal)50.99 KB
PDF icon Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának eredménylevezetése 2006.év (2.oldal)47.53 KB
PDF icon Nagykanizsai Szemészetért Alapítvány Közhasznúsági Jelentés 200770.74 KB
PDF icon Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege 2007.év40.51 KB
PDF icon Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának eredménylevezetése 2007.év (1.oldal)51.2 KB
PDF icon Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának eredménylevezetése 2007.év (1.oldal)47.47 KB
PDF icon Nagykanizsai Szemészetért Alapítvány Közhasznúsági Jelentés 200883.45 KB
PDF icon Nagykanizsai Szemészetért Alapítvány Közhasznúsági Jelentés 200985.56 KB
PDF icon Nagykanizsai Szemészetért Alapítvány Közhasznúsági Jelentés 201083.7 KB
PDF icon Nagykanizsai Szemészetért Alapítvány Közhasznúsági Jelentés 201182.9 KB
PDF icon Nagykanizsai Szemészetért Alapítvány - egyszerűsített beszámoló 2011120.01 KB
PDF icon Nagykanizsai Szemészetért Alapítvány - közhasznú egyszerűsített beszámoló 2012121.21 KB
PDF icon Nagykanizsai Szemészetért Alapítvány Közhasznúsági Jelentés 201284.61 KB

Utolsó módosítás: 

2017-11-16